Berlin pur
Hallöchen!

Németül értő olvasóim a címből már bizonyára kitalálták, mi következik. A germán nyelvcsalád egyik legszebb és legjelentősebb nyelvére immunisaknak pedig ezen a ponton elárulom: kint töltött heteim összefoglalója következik. (A cím megegyezik a nyári egyetemi kurzusom nevével, s kb. úgy tudnám lefordítani, hogy Berlin, töményen. Szintaktikai érdekesség, hogy a német nyelvben nem jellemző a hátravetett jelző, határozó, csak különleges esetekben, pl. whisky pur = whisky, tisztán/töményen. Nyelvészeti kiselőadás vége.)

Benyomások, konkrét történetek, képek, élőben, de nem a helyszínről. Akármennyire akartam az előző bejegyzés végén, nem sikerült értelmes posztot összehoznom, ennek okait lásd alább.

A mostanin kívül szeretnék még három másik berlini témájú bejegyzést hozni, akkor is, ha uncsi. Egyet gasztronómiai témában, sok-sok kajafényképpel, a másodikat a top 10 dologról, amit szerintem Berlinben érdemes csinálni, még egyet pedig a kurzus hétvégi programjairól, pontosabban szólva a környéken tett kirándulásainkról.

(A hétfői, első napot részletesen az előző bejegyzésemben olvashatjátok.)

Berlin Tag #1
Hallöchen!

Nem tudom, hogy említettem-e, de a mai naptól kezdve Berlin levegőjét rontom egy nyári egyetemi kurzus résztvevőjeként. Mielőtt kiutaztam volna, elhatároztam, hogy viszonylag részletesen dokumentálom az eseményeket. Hiszen ki tudja, mikor adódik a legközelebbi ilyen lehetősèg az életemben.

Nem ígérem, hogy minden nap jövök ilyen beszámolóval, de az első napról érdemes frissen tudósítani. Mármint, a frissen szó jelen esetben nem rám vonatkozik, mivel az én napom 3:15-kor indult. Most mindenki kap két percet, hogy végigfusson a hátán a hideg a kora hajnali időpont brutalitásától.

Alternatív érettségi kihívás
Hei!

Egyik régi, jó blogos barátnőm, Leah hívott meg erre a „vizsgára”, ami valljuk be, jóval kellemesebb, mint azok, amiket az elmúlt négy évben kellett teljesítenem. Aki esetleg nem ismerné - Leah a blog megújult designja mögött álló superbrain, a html kódolás autodidakta koronázatlan királynője, akinek blogos színtéren (is) nagyon sok mindent köszönhetek, de erre egyébként a jobb oldali modulsávban is felhívom figyelmeteket.

Kép forrása: Felnőtt szemmel

Szóval, a vizsga menete a következő:

- Írj néhány kedves szót arról, akitől kaptad a kihívást. Ha nagyon szereted őt olvasni, belinkelheted a blogját is.

- Az én alternatív érettségimen három tárgy van: random tények, emlékek, és fantázia. Mindhárom tárgyból húsz-húsz „tétel” van. Ahhoz, hogy átmenj, legalább tízet meg kell válaszolnod tárgyanként, amiket te választhatsz ki.

- Nincs rossz válasz!

- A válaszaid után illeszd be az eredeti kérdéssornak, vagyis ennek a linkjét, hogy a kihívottaid is tudjanak válogatni a hatvan kérdés közül.

- Hívd ki azokat, akiknek szívesen feldobnád a napját, vagy azt, akit a vizsgák közben megjutalmaznál még egy vizsgával!

A „vizsgáztató” Ágoston, s akinek kedve van, az az eredeti posztot is megtekintheti.

Løgner om til sannhet #1 - Hazugságból igazság
Hei-hei!

Ahogyan azt mindenki észrevette, az előző bejegyzéssel ellentétben nem jelentkeztem semmiféle "életképpel", sem egyéb életjellel. Ezért nem állok neki elnézést kérni, mert minek - nem ez a fontos most.

De úgy érzem, indoklással tartozom Nektek. Ennek kereteit igyekszem a közeljövőben az új bejegyzéssorozatom címével megteremteni. Ahogy a címben is látjátok, egy többrészes, önostorozó önreflektáló, elmúlt egy évemet távlatból fröcsögősen ábrázoló sorozat lesz. Egyelőre csak 2 rész közzététele van tervben, de amint halad előre az idő, lesznek további hasonló témájú blogposztok.

(A bejegyzés címét természetesen egy norvég dal egyik sora ihlette, akit érdekel, ide kattintva hallgathatja meg, s ha az is érdekel, mit krákog a néni, itt elolvashatjátok a dalszöveg angol nyelvű fordítását.)