Számolj a demokráciáért

Ez volt a szlogenje az Unhack Democracy kampányának, amely a választások tisztaságát hivatott biztosítani. 

Ahogy azt mindannyian tudjuk, múlt vasárnap volt itt minden, mint a búcsúban: országgyűlési választás, "népszavazás"... Én pedig életemben először részt vettem a szavazatszámlálásban, így első sorból nézhettem végig, ahogy egy újabb léket ütnek a Titanicba, mielőtt elsüllyedne. A következőkben tehát a saját tapasztalataimat szeretném ezzel kapcsolatban leírni, valamint kitérnék a választás eredményeire is, úgyhogy figyelem, ez HOSSZÚ lesz.

(A történetben szereplőket a valóságban nem így hívják, az anonimitás megőrzése miatt átkereszteltem őket.)

Azonban ennyire ne szaladjunk előre, menjünk szép sorjában. Az első kérdés, amit feltettek az emberek, mikor ezt megtudták, hogy de minek mész szavazatot számolni? A válasz rendkívül egyszerű volt: mert azt éreztem, tennem kell valamit és nem elég, hogy egy számomra szimpatikus délutáni órában átsétálok a szavazóhelyiségbe és behúzok két ikszet. (Vagy jelen esetben hatot, ami nálam tíz lett, de erről is csak később.) 

Mindig is érdekelt a politika. Ne kérdezzétek, miért, egyszerűen így volt. Én voltam az a gyerek, aki alsó tagozatos korától érdeklődéssel figyelte a híradót, hogy mi történik az országban, a világban, melyik politikus mekkora hülyeséget mond épp megint, stb. Tizenhárom évesen eldöntöttem, hogy egyszer, valamilyen "normális" párt tagjaként szeretnék képviselő lenni, aki nem lop, csal, hazudik, mint a vízfolyás és politológiát fogok tanulni. Ebből több, mint tíz évvel később persze nem lett semmi, bár a Corvinus politológia alapszakát azért megjelöltem anno, hogy hátha valamilyen oknál fogva mégis oda keverednék. Ez nem így lett, de továbbra is fontosnak tartom a tájékozottságot. Ez azonban nem könnyű egy olyan országban, ahol a megyei napilapok Hevestől Baranyáig ugyanazt teszik címlapra, ahol fizetett propagandahirdetésekkel nyomják tele a facebookot és hazugságokkal plakátolják tele az ország hirdetőoszlopait. Ahol a közmédiának csúfolt MTVA a számára kellemetlen hírekről nemes egyszerűséggel nem számol be, tudatlanságban hagyva emberek százezreit, akiknek ez lehetne az egyetlen tájékozódási lehetőségük.

Egy másik tévécsatorna riportműsorát nézve hallottam először a 20K22 kezdeményezéséről, amely szintén az Unhack Democracy célját tartotta szem előtt: minden szavazókörbe delegálni  kormánypárttól független szavazatszámlálókat. A gyakorlatban egy szavazatszámláló bizottság min. három önkormányzati delegáltból áll (és ahol kormánypárti az önkormányzat, ott igen nagy eséllyel a delegáltjaik is narancsos érzelműek, és tiszteletdíjat is kapnak!), valamint pártok, mozgalmak képviselői. Én ez utóbbi kategóriába tartoztam, és ahogyan az a fenti sorokból kiderült, nem a Fidesz színeiben. Én tehát nem kaptam ezért egy forintot sem. Mindezt nem sajnáltatásként mondom, hanem a teljes kép felvázolásáért, na meg még mielőtt valaki lesorosbérencezne.

Mikor otthon megemlítettem még januárban, hogy anyukám barátnője és a fia egy budapesti kerületben fognak szavazatot számolni, nagymamám és apukám, ismerve engem, azonnal kijelentették, hogy Stine, neked eszedbe se jusson ilyet csinálni! HÁT MIT SZÓLNAK MAJD "A ZEMBEREK", hogy te, rendes, tisztességes kislány POLITIZÁLNI MERSZ? Mert ugye politizálni, ahogy azt már az iskolában is tanították, az kéremszépen tilos errefelé. Lehetőleg ne gondolkodj, az nem jó a hatalomnak. Na mindegy, vissza a családomhoz. Szeretném hozzátenni, ők ketten sem a narancs színűek táborát erősítik (sőt!), és ellenvetésük kizárólag arra terjedt ki, hogy féltettek. Mert ma, 2022-ben Magyarországon ott tartunk, hogy egy fideszes vezetésű kisvárosban ez kínos, ha te mást gondolsz és ezt megtudják "a zemberek". Egy hét múlva apukám azonban bocsánatot kért tőlem és biztatott, hogy jelentkezzem és csináljam. Megértette, hogy nekem fontos ez az ügy, és mindent meg akarok tenni azért, hogy ezt a tolvaj korrupt kormányt leváltsuk. 

Így hát jelentkeztem szavazatszámlálónak a szülővárosomban a 20K22-n keresztül. Egy elég részletes felkészülési anyagot kaptunk, amelyet egy e-learning tanfolyamnak kell elképzelni, így bárhol és bármikor el lehetett végezni. Rengeteg hasznos tippet kaptunk, mire kell odafigyelni, azonban ennek ellenére is azt éreztem, nem tudok semmit. Nagymamám persze megint megmagyarázta, hogy még véletlenül se balhézzak, mert HÁT MIT SZÓLNAK MAJD "A ZEMBEREK"?! Ráhagytam, de azt eldöntöttem, most sem nem fogadok szót neki. Értettem az ő álláspontját is: aki egész életét egy faluban/kisvárosban élte le és az egész családot ismeri a város nagy része, annak igenis fontos, mit gondolnak a zemberek. Mivel a felnőtt életemet azonban semmiképpen sem ott szeretném leélni, engem ez nem tudott meghatni. Én is alapvetően a békességet szeretem, de nem vagyok konfliktuskerülő: ha valami zavarja az igazságérzetemet, azt a másik tudtára adom. Ez alól pedig az önkormányzati delegált Nagy Istvánné Kiss Bözsi néni sem lehet kivétel, ha ő épp választási törvényt készül sérteni.

Mindemellett letettem életem első esküjét, amiben megfogadtam, hogy munkámmal a magyar nemzet javára cselekszem. (Az megint más kérdés, hogy mennyire fogja a magyar nemzet javát szolgálni az, hogy a fideszesek, akik hozzásegítették, hogy ez a banda újabb négy évig lopja szét az uniós támogatásokat és az államkasszát, de maradjunk az én eskümnél.) Az eskütételen a fenti fogadalom mellett megismerhettem a jegyzőkönyvvezetőt. Vagyis, ez nem pontos: megtudhattam, hogy ő kicsoda, hiszen, mivel kisvárosról beszélünk, a pár bejegyzéssel korábban szétsavazott első munkahelyemen dolgozott ő is. Ezért hamar megtaláltuk a közös hangot, én pedig kevésbé izgultam, mert már van egy ismerős arc a vasárnapi kollégáim között.

Mert, hiába van most nagy pofám ebben a bejegyzésben, ez szombaton nagyon nem volt így. Úrrá lett rajtam a pánik. Egyrészt azért, mert az ellenzéki szavazatszámlálók csoportjába beírta egy helyi hölgy, hogy mindenki vigyázzon az autójára, mert a három évvel ezelőtti önkormányzati választásokon az ő szélvédőjét egy fideszes önkormányzati képviselő által lefizetett fiúbanda kente össze egy olajos anyaggal. Ezen a ponton döntöttem el, hogy gyalog megyek. De mi lesz, ha szélvihar lesz és kicsavarja a szél a kezemből az esernyőt?

Vagy mi lesz, ha holnap belém kötnek a narancsos érzésű kisnyugdíjasok, mivel nem elég, hogy én vagyok a bizottságban a legfiatalabb, még Budapestről érkezett egyetemista is, aki a "sötét" oldalon áll? Szerencsémre azonban ez nem történt meg, vagy legalábbis nem olyan intenzitással, mint amire számítottam. Ebben persze nagy szerepe volt a másik ellenzéki szavazatszámlálónak, a 185 centis, 100 kilós, széles vállú Gábornak, aki már megjelenésével tekintélyt parancsolt magának és ezzel együtt nekem is. Mindketten szárnyaink alá vettük a másikat: ő "vigyázott" a libsi szőke kis tyúkra, én pedig megakadályoztam a szállodai munkatapasztalatomból szerzett udvarias, ám nyomokban "menj a francba"-hangnemet tartalmazó hangsúlyommal, hogy a papíron független, de gyakorlatilag narancsszínű, fent már emlegetett Bözsi néni menjen el a mozgóurnával, a másik fideszes delegálttal. Erre a 20K22 oktatóanyagában külön felhívták a figyelmünket, mivel ilyenkor történnek általában a legnagyobb visszaélések. Ugyanis ilyenkor lazán akár meg is mondhatja a mozgóurnát kísérő delegált, hogy a választó hova húzza az ikszet, sokkal kisebb az ellenőrzési lehetőség, mint egy nyilvános szavazóhelyiségben, ahol ott ül a komplett bizottság. A mozgóurna alatt azt értjük, hogy pl. az olyan választók, akik idősek, betegek, vagy valamiért nem tudnak fizikailag eljönni a szavazóhelyiségbe, kérhetik, hogy az otthonukban szavazhassanak. Ilyenkor két delegált megy ki. Még az önkormányzat által kiosztott tájékoztató anyag szerint is két ellenérdekű delegáltnak kell kimennie, ám Bözsi néni, aki az én születésem óta szavazatszámláló, kötötte az ebet a karóhoz, hogy egy önkormányzatosnak muszáj elkísérnie a mozgóurnát. Én azonban kicsaptam a választási, ötvenoldalas "füzetkét", és megmutattam neki, hogy ez aztán sehol sincs leírva, tessék csak végigolvasni. Szerencsére Juliska néni, a bizottság szintén rejtett narancsszínű elnöke nekem adott igazat, holott ők Bözsi nénivel országos cimborák és középiskolai osztálytársak voltak. 

Na, hát nem pont ezzel a húzásommal lettem az ottaniak kedvence, de tényleg nem bántottak, inkább érdeklődően kérdezgettek, mit csinálok, mit dolgozom, tanulok stb. De ez nem érdekes, mert többségetek úgyis tudja, úgyhogy az eddigi komoly hangvétel után térjünk rá arra, ami szerintem a legtöbbeteket érdekel, vagyis a sztorik.

Tizenhárom órányi választás alatt az alábbi szavazótípusokat figyelhettem meg:

Aki azt sem tudja, mire szavaz

Jellemzője: Miután megkapja a szavazólapot, odafordul a szavazatszámláló bizottság olyan tagjához, aki épp nem beszél másik szavazóval, és megkérdezi: "Akkor most melyik lapra hány ikszet is kéne tenni?" 

Alfaja: aki nem tudja, mi a különbség a népszavazás és az országgyűlési választás között. Tájékoztatni kellett a szavazókat, hogy ha mindkét szavazáson részt akarnak venni, két helyen kell aláírni a névjegyzéket. Mikor azonban ezt megtettük, döbbenetesen sokan kérdeztek vissza, hogy melyik micsoda.

A kommentátor

Jellemzője: Bevonul a szavazófülkébe, majd hangosan közli az észrevételeit az ott tapasztaltakról.

"Asse' tudom, ezek kik, akik ide rá vannak írva!"

"Nem fér bele ez a szar a borítékba!"

"Túl kicsi betűkkel van nyomtatva, hát ki tudja ezt elolvasni?"

És a személyes kedvencem: "Há' mekkora hülye kérdések vannak rajta, há' ez mind a szexről szól!"

A filozófus

Jellemzője: Aki útközben, mielőtt beledobná az urnába a borítékot, hangosan elgondolkodik, hogy vajon akkor kire is kellett szavazni, mert volt a plakáton, hogy az egyik rosszabb, mint a másik, de már nem tudja, melyik volt az egyik meg a másik, segítsünk neki (ezt nekünk törvényileg nem szabad, így nem tettük), bár á, úgyis mindegy, mert egyik kutya, másik eb.

Aki a negyedik, ötödik választása után sem tudja, hogy mi után mit kell csinálni

Segítek. Bejössz, köszönsz, személyi, lakcímkártya, mindkettőn?, oké, aláírod, igen, oda is, pecsét, pecsét, pecsét, bemész, CSENDBEN ikszelsz, minden lapon egyet-egyet, vagy kettőt, ha úgy gondolod; mindegyik lapot ugyanabba a borítékba, NEM ragasztod le, hogy gyorsabban tudjunk este számolni, mindegy melyik urnába dobod, csak MENJÉL MÁR, MERT ÁLL A SOR!

A más szavazók és a bizottság esetleges leskelődése ellen védekező, szavazatát a legnagyobb biztonságban leadó

Jellemzője: A borítékot olyannyira leragasztja, hogy csöpög belőle a nyál, így a bizottság gumikesztyűben bontja csak fel este, a mellette lévő borítékokkal egyetemben, mert azokat is eláztatta a nap folyamán.

Az eltévedt

Jellemzője: Nem ebben a szavazókörben szerepel a névjegyzékben, de nem hajlandó átmenni a másikba, mert "tavaly is ide kellett jönnie".

A szerelmesek

Jellemzőjük: Kézenfogva érkeznek, az igazolványok ellenőrzése és a szavazólapok lepecsételése közben is torkig egymás szájában a másik nyelve. Együtt mennek be a fülkébe is, és mikor kijönnek, egyszerre dobják be az urnákba a borítékot. (Vagy mindenáron ragaszkodnak hozzá, hogy ugyanabba az urnába dobják a borítékjukat, mintha ezen bármi is múlna és nem öntenénk egybe utána úgyis az összes szavazatot.)

A vírus ellen igencsak védekező

Jellemzője: FFP2-es maszkban és kézre húzott nejlonzacskóban érkezik. A nejlonzacskótól nem tudja megfogni a tollat, hogy aláírja a névjegyzéket. Követeli, hogy fertőtlenítsük le a tollakat. (Amit bizonyos időközönként meg is tettünk.) A sorban állás közben a harminc négyzetméteres helyiségben a másfél méteres távolság tartására szólítja fel a többi választópolgárt.

A gyerekkel érkező

Jellemzőjük: Jobb esetben a gyermek csillogó szemmel bedobja a borítékot az urnába, alig várva, hogy egy napon majd ő is megtehesse ezt, rosszabb esetben összeveszik a testvérével, ki dobhatja be anya, és ki dobhatja be apa borítékját. Még rosszabb esetben megkérdezi, hogy "ANYAAA, akkor a Mini Ferire szavazol?"

Az igencsak 18+-os első szavazó

Jellemzője: Harmincas éveiben jár. Miután megérkezett a szavazóhelyiségbe, fülig érő mosollyal, büszkén közli, hogy ő még eddig sosem szavazott. Tapsot vár, de még kekszet sem kap ezért. Gratulálok öcsém, ez oszt' igen. Legalább tíz éve adót fizetsz, de arra nem vetted a fáradságot, hogy tájékozódj, mire költik azt a honatyáink, nagy teljesítmény, kisapám.

(Bocsánat, gyenge pontomhoz értünk. Meggyőződésem, hogy ha nem szavazol, maradj is csendben. Ha nem nyilvánítod ki a véleményedet, amikor kérdezik, akkor ne háborogj, ha utána nem úgy történnek a dolgok, ahogy szeretnéd. Ha nem szavazol, az azt jelenti, részedről minden rendben van így, mehet minden tovább a megszokott medrében.)

Akinél nincs lakcímkártya

Jellemzője: Házastársával együtt érkezik. Mivel ugyanazon a lakcímen vannak, számukra evidens, hogy elég egy lakcímkártyát hozni. Megsértődik, ha hazaküldöd a sajátjáért, ugyanis lakcímkártya hiányában nem lehet szavazni. (Még akkor sem, ha Bözsi néni tudja, hol laknak.)

Aki mindenáron utolsó szavazó akar lenni, ezért 18.57-kor állít be szavazóhelyiségbe

Neki csak annyit üzennék: keress magadnak valami értelmesebb hobbit.

A fenti típusokon kívül még három rövid sztorit szeretnék megosztani Veletek, ugyanis ezek az esetek egyik fenti típusba sem illettek bele, de túl jók ahhoz, hogy ne meséljem el.

Történt ugyanis, hogy a város egyik ismert embere, aki a legális tevékenységektől az illegális tevékenységeken át mindennel is foglalkozik, megjelent a délutáni órákban. A bizottság mindegyik tagjával kezet fog (nekem kézcsókkal köszön, majd mikor nyújtom a kezem, imitálja a kézcsókot), majd előrántja a lakcímkártyáját. Mivel a tartózkodási helye a körzetbe van bejelentve, de az állandó lakcíme külföldön van, nem szavazhat itt. De ő kapott ilyen papírt, amin az volt, hogy ide felvették a névjegyzékbe, négy éve is ez volt a probléma, hát ne szórakozzunk vele. Megkérdeztem tőle, hogy nincs-e nála a papír. Emberünk tágra nyílt szemekkel a képembe ordít: "HÁT ÚGY NÉZEK ÉN KI, MINT AKI ILYEN FECNIKKEL MÁSZKÁL?" A bizottság elnöke, Juliska néni idegesen felpattan és ijedten rám pillant. Juliska néni nem tudja, hogy Stine Larsennek x év szállodai munkavégzés után a szeme sem rebben, ha valaki a saját hülyesége miatt vele üvölt. A helyzet további eldurvulását megakadályozva Juliska néni kivezeti emberünket a szavazóhelyiségből és felajánlja, hogy a jegyzőkönyvvezetővel felhívják a helyi választási irodát, hogy lehet-e még valamit tenni. Nem lehetett. Ezért emberünk felbőszülten elhagyta a helyszínt.

Valamivel dél előtt megérkezett egy roma hölgy és a kb. velem egyidős lánya. Aláírják a névjegyzéket, megkapják a szavazólapokat. Mikor a kezükbe adom a borítékot, a fiatalabbik nő megkérdezi, le kell-e ragasztani a borítékot, mire azt válaszolom, nem szükséges. Bemennek a fülkébe, ikszelnek, egyszerre kijönnek. Anyuka leragasztotta a borítékot, a lánya reakciója: "HÁ' MICSINÁTÁ', HÁ' MEGMONDTA AZ A SZŐKE RAKLI, HOGY NEM KŐ' LERAGASZTANI!"

(Rakli = nem roma lány)

(Szőke rakli = a bizottság tagjait végignézve, kizárásos alapon Stine Larsen)

Majd felém fordult: "UGYE, HOGY NEM KŐ'?", olyan tekintettel, hogy ha le kellett volna ragasztani, akkor is rámondtam volna, hogy nem. Úgyhogy csak biztosítottuk őket arról, hogy mindketten jól csinálták, lehet távozni.

Nem sokkal utána megjelent egy fiatal pár. 

Pasi: "Jó napot, a Fideszre szeretnék szavazni. Meg ő is." (mutat a mellette lévő csajszira)

(Lehet itt kellett volna azt mondanom, hogy akkor tessék beikszelni mindegyik pártot a szavazólapon, amelyikről nem szeretné, hogy nyerjen a választásokon, de mivel ez legalább annyira sérti a választási törvényt, mint Bözsi néni mogzóurnás ötletelése, nem tettem.)

Anett (a harmadik önkormányzati delegált): "Egy személyit és lakcímkártyát kérnénk szépen."

Pasi: "Ja, nekünk nem kell a fülke, mi már tudjuk, kire szavazunk."

Stine: "Ezt értjük, de csak akkor tudunk szavazólapokat adni, ha megmutatják az igazolványaikat."

Gábor, halkan viccelve, Stine fülébe súgva: "Mit erőlködsz, ha nem szavaznak, az nekünk csak jó..."

Amikor a feladatainkat úgy osztották be, hogy épp Gáborral egymás mellé kerültünk, gyakran kommentálta az eseményeket, ami felettébb szórakoztató volt. Ez így történt a népszavazásos jegyzék aláírásánál. Amikor épp a fideszes delegáltnál volt a névjegyzék, mindenkinek külön felhívta a figyelmet, hogy ez a gyermekek védelméről szól. "Legalább ne mondaná ezt az őrültséget!", mondta Gábor, mikor már vagy századszorra magyarázta meg a fideszes jelölt a népszavazás lényegét. 

Mert ez a népszavazás mindenről szólt, csak a gyermekekről nem. Ez semmi más nem volt, mint egy kampányfogás, ugyanúgy, mint hat éve a "migránsos-kerítéses" szavazás. Egy módszer, amivel még a bizonytalan szavazókat akarták belasszózni, mert hát ki ne értene egyet azzal, hogy a gyermekeinket meg kell védeni?! Azt, hogy ezek a kérdések miért értelmetlenek úgy, ahogy vannak, azt itt nem kívánom részletezni, ezt nálam sokkal kompetensebb személyek összefoglalták számos módon, pl. itt. Ennélfogva tehát tökmindegy, hogy a népszavazás érvénytelen lett, az a fideszt nem érdekli. Megvan a kétharmad, nincs itt semmi látnivaló.

Azért az érvénytelen szavazatokra még picit visszatérnék. Ugye este hét után, mikor felbontottuk az urnákat, minden szavazatot kiszedtünk a borítékokból, majd fajtánként szétválogattuk (országos lista, egyéni lista, népszavazás). Először az egyéni listásakat dolgoztuk fel, utána az országos listát, majd ezt követte a népszavazás. Itt már nehezebb dolgunk volt, mert négy kérdésre számos válaszlehetőség volt, és nekünk mindent külön kellett adminisztrálni. Lehetett össze-vissza ikszelni igenek és nemek tekintetében, vagy épp érvénytelenül szavazni, mint ahogyan azt én magam is tettem. Volt azonban egy olyan pont, ahol ezt igencsak megbántam, mégpedig ott, ahol az érvénytelen szavazólapokat egyesével, a bizottság minden tagjának alá kellett írni. Ez azért kell, hogy ne merüljön fel a gyanú, hogy bárki is érvénytelenített bizonyos szavazatokat. Juliska néni a Vasladyt megszégyenítő módon ragaszkodott hozzá, hogy mindenki a teljes nevével írja alá, így amikor majdnem kétszázszor írod le egymás után, hogy Christine Lana Larsen, akkor a saját érvénytelen szavazatodat is a francba kívánod. Ugyanakkor továbbra is azt gondolom, ez volt a helyes megoldás. A harmadik önkormányzati tag, Anett valahol a nyolcvanadik érvénytelen szavazólap aláírásakor jegyezte meg, hogy igenis elkeserítő, hogy ennyien érvénytelenül szavaztak, mert neki kiskamasz gyerekei vannak, és folyton ez volt a téma otthon két hétig, holott nem ezzel kéne foglalkozniuk. Ezt speciel meg tudom érteni. És ha a reggel fél ötös kelés után este háromnegyed tízkor már nem lettem volna fáradt egy vitához, megmondtam volna, hogy hát igen, állam bácsi kifejezetten jól népszerűsíti ezeket a nemi átalakító kezeléseket, miközben állítólag harcol ellenük.

Mivel kis körzet voltunk, hamarabb végeztünk, mint más helyeken, úgyhogy este tizenegyre otthon is voltam. Épp időben értem haza miniszterelnök úr Holddal példálózós győzelmi beszédére, amit még bőven a 100%-os feldolgozottság előtt mondott. Másodpercek alatt lekapcsoltam a tévét.

Másnap, részben magánéleti okokból, részben a fáradtságtól sírva ébredtem fel. Eljutott a tudatomig, hogy mit tettem. Asszisztáltam egy választásnak csúfolt papírpazarló eseményen. Hiszen hogy is nyerhetne Józsika a Pistike által szervezett futóversenyen, ha Pistike is indul rajta, maga határozza meg az útvonalat úgy, hogy ő ismeri csak, hol lehet levágni a kört, miközben rajta a legújabb Nike cipő van, Józsikának pedig odaadja a szakadt tornacsukáját. Én pedig, (bár Józsikának szurkoltam, holott tudom, hogy Józsika sem hibátlan, sőt, igen nagy szerepe van Józsikáéknak abban, hogy Pistikéék 2010 óta nyerik folyamatosan ezt a versenyt), odamentem megnézni, hogy "jé, tényleg Pistike nyert, nahát, ekkora fölénnyel".

Ma délelőtt azonban már tisztább fejjel tudok gondolkodni. A választást nem a választási bizottságokban csalták el. Legalábbis nem a miénkben. Hanem előtte, a választókörzetek önkényes átrajzolásával, az M1-en, a Kossuth Rádióban, a plakátokon, a gyomorforgató YouTube-hirdetésekben, az Erzsébet-utalvánnyal, a zsák krumplival, az olcsó benzinnel, a csirkefarháttal.

Éppen ezért mérhetetlenül elkeserít, hogy a magyar emberek több, mint fele hagyta, hogy a fentiekért "megvegye" őket a hatalom. És köztük vannak azok is, akiket ez a kormány tett tönkre, hogy majd aprópénzért, alamizsnáért kuncsorogjon a szavazatáért.

József Attila soraival zárom bejegyzésemet:

Óh, én nem igy képzeltem el a rendet.

  Lelkem nem ily honos.

Nem hittem létet, hogy könnyebben tenghet,

  aki alattomos.

Sem népet, amely retteg, hogyha választ,

szemét lesütve fontol sanda választ

  és vidul, ha toroz.

                                                            Stine Larsen