A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kihívás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kihívás. Összes bejegyzés megjelenítése
Késő esti önreflektív kérdések
Hej allihopa,

avagy üdv mindeninek! Remélem, Nektek is legalább annyira tetszik a friss, Leah által alkotott design, mint nekem! Amíg továbbra is rendezem soraimat a Tükröm, tükrömet illetően, magamba szállok kicsit Luca-nap estéjén, amely az általam olyannyira kedvelt Svédországban fontos ünnep. Ők Szent Lúcia napján, azaz december 13-án a fény ünnepét tartják, amire nekik igencsak szükség van a zord, hosszú téli hónapokban. Többek közt olyan hagyományok kötődnek ehhez a naphoz, mint hogy a család legidősebb lánya hajnalban sáfrányos buktát süt, illetve friss kávét főz szüleinek. De jó, hogy nem ott nőttem fel, mert ez a feladat bizony rám esne. Manapság iskolákban tartanak Lúcia-napi felvonulást, ahol egy piros övvel átkötött fehér ruhás lány zöld levelekből és gyertyákkal kirakott koszorúval megy a sor elején, a többiek, szintén hasonlóan felöltözve követik a gyetryakoszorús lányt, ők azonban már csak egy darab gyertyát tarthatnak a kezükben. (Ha érdekel titeket ilyesmi, a bejegyzés végén találtok erről egy videót.)

Na, kultúrpercek letudva, jöjjön az a rész, amely szerintem Titeket jobban érdekel. Ha már Lúcia nem vagyok, hozok egy kis fényt az életetekbe. (A kérdéssort Leah blogján találtam.) Ha van kedvetek, töltsétek ki Ti is!

Milyen zenét hallgat Stine?
Sziasztok!

Mivel nem szeretem a karácsonyi zenéket (igen, tudom, ássam el magamat), ezzel a poszttal meghirdetem kulturális forradalmamat a karácsonyi zeneszámok áradata ellen.

Természetesen csak viccelek. Leah oldalán találtam rá erre a játékra, amelynek lényege, hogy válassz ki egy együttest, és csak az ő számaik címeivel válaszolj a kérdésekre. Én még pluszba hozzátettem a kedvenc előadómat is, hogy emeljem a tétet.

Mivel mindkét előadó angolul és anyanyelvén is szerez dalokat, az olasz és a svéd dalcímeket lefordítottam a könnyebb érthetőség kedvéért.

Választott banda: Måneskin


Mi a nemed: Supermodel
Ki vagy: L'altra dimensione (A másik dimenzió)
Hogy érzed magad: Fear for Nobody
Hová mennél, ha bárhová mehetnél: Sh*t Blvd
Kedvenc utazási mód: Torna a casa (Gyere haza)
A legjobb barátod: Coraline
A kedvenc napszakod: La paura del buio (Félelem a sötéttől)
Ha TV-műsor lenne az életed, mi lenne a címe: Are You Ready?
Mit jelent számodra az élet: Zitti e buoni (Fogd be a pofádat és viselkedj)
A (leendő) párkapcsolatod: For Your Love
A legnagyobb félelmed: The Loneliest


Választott előadó: Benjamin Ingrosso


Mi a nemed: Queens
Ki vagy: Heart of Glass
Hogy érzed magad: Tror du att han bryr sig? (Azt hiszed, érdekled őt?)
Hová mennél, ha bárhová mehetnél: Stockholm / Costa Rica
Kedvenc utazási mód: Home for Christmas
A legjobb barátod: Judy min vän (Barátom, Judy)
A kedvenc napszakod: All Night Long
Ha TV-műsor lenne az életed, mi lenne a címe: Tänd alla ljus (Kapcsold fel a fényeket)
Mit jelent számodra az élet: Rewind it
A (leendő) párkapcsolatod: So Good So Fine When You're Messing With My Mind
A legnagyobb félelmed: Bullet


Remélem, megtetszett Nektek néhány dalcím, és belehallgattok az előadók dalaiba. És, ha van kedvetek, szálljatok be a játékba Ti is!

Szép adventi készülődést mindenkinek!

Stine Larsen
Veterán bloggerek kérdőíve

Hei!

Amíg a szállodás "élménybeszámolómon" nyammogok, úgy gondoltam, hozok nektek egy friss intejút szerény személyemmel. Leah blogján olvastam a kérdőívet, és effektíve ő hívott ki erre a játékra, szóval íme.
Tavaly már kitöltöttem egy nagyon hasonló kérdéssort, de talán ebben is vannak még számotokra érdekességek.

 1. Hány éve blogolsz?

2013-ban nyitottam meg az első blogomat a blog.hu-n, de ezt egyhamar átköltöztettem a blogspotra, mivel láttam, hogy a blogos közegben akkoriban a többség ezt használta. Továbbá, a designt is szebben meg lehetett csinálni. Na nem, mintha annyira értettem hozzá, de azóta szerencsére itt van nekem Leah. Az a blog a Tükröm, tükröm előzménytörténetét írta le. 2014-ben két gimis barátnőmmel nyitottunk egy kritikaíró blogot, aminek viszonylag nagy olvasottsága és forgalma volt, de nagyjából azóta, hogy leérettségiztünk, nem volt időnk foglalkozni vele, ezért ott árválkodik a blogspot szerverén valahol. Szintén ugyanabban az évben nyitottam meg a jelenlegi Masniországhoz hasonló személyes blogomat és a Tükröm, tükrömet is elkezdtem, igaz, más néven. (Ninát sem Ninának hívták még abban a változatban.)

2. Tartottál valaha hosszabb szünetet a blogolásban?

Igen, mégpedig 2015-2017 között. 2015-ben mindhárom saját blogomat bezártam és töröltem egy kellemetlen incidens miatt. 

3. Mindig ugyanezt a nevet használtad?

Nem, és pont ebből eredt az incidens is... Szerintem ezt már valahol korábban írtam, de mivel a valódi keresztnevem elég ritka, én pedig azon a néven blogoltam, nos, nem kellett nagy nyomozás, mire a volt iskolámban valaki megtalálta a blogot. Akkor nevet változtattam, azon folytattam a tevékenységemet a kritikaíró blogban. 2017-ben, amikor pedig megnyitottam a Masniországot, már a jelenlegi nevemet, Stine Larsent használtam. Nyár elején egyébként elkapott egy hullám, hogy a korábbi norvégbarát imidzsemet lecseréljem inkább svédre, ezzel együtt pedig válasszak magamnak egy svéd nevet, de ezt az ötletet végül elvetettem.

4. Mindig ugyanezen a címen blogoltál?

A bezárások-visszatérések miatt természetesen nem, hiszen az is volt a célom, hogy elfelejtsenek, ezért mindig valami teljesen más nevet adtam a blogoknak. Az egyetlen, amit sajnálok, az a 2014-15-ben működött személyes blogom neve. Szerintem azt sikerült nagyon frappánsan elnevezni, de mivel az elnevezés poénja a keresztnevemen alapszik, ezért nem élesztettem fel ezt a címet.

5. Változott az évek során a blogod témája?

Technikailag nem, hiszen továbbra is Alexander Rybak nemlétező feleségének és gyermekeinek életét kuszálom össze egyre jobban. Emellett pedig itt, a személyes blogon olvashatjátok az agymenéseimet, igaz, nem olyan gyakran új tartalommal, mint ahogyan azt szeretném.

6. Milyen eszközöket használtál régen és milyeneket most a blogoláshoz?

Régen anyukám laptopját, illetve az asztali számítógépünket használtam (ha épp nem volt senki itthon, mert az a nappaliban van elhelyezve), és meredekebb időkben még a Samsung Galaxy Minimet és iPhone 3GS-emet. Ma ez leszűkült a saját laptopomra és egy lila színű füzetre, ahová a Tükröm, tükrömhöz szükséges feljegyzéseket írom le.

7. Vannak olyan olvasóid, akik a kezdetektől követik a munkásságodat?

Jobban végiggondolva, talán Vivienn J. az egyetlen, aki tényleg 2013 óta követi a bloggeres tevékenységemet. (Egyébként én voltam az egyik, aki annak idején rábeszélte, hogy ő is kezdjen el blogolni.)

8. Vannak bloggerek, akikkel már személyesebb kapcsolatot is kialakítottál?

Akivel bloggeres berkekből a legszorosabb kapcsolatot kialakítottam, az Leah. Már 2014 óta ismerjük egymást, de úgy igazán, napi (óránkénti?) szintű szorosra csak tavaly vált a barátságunk. Nagyon örülök, hogy egymás életének a részesei vagyunk: ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy hol agypusztító hülyéskedéssel, hol pedig értelmes tanácsokkal próbáljuk átsegíteni egymást a nehézségeken.

9. Megváltozott a környezeted hozzáállása a blogoláshoz, a te blogodhoz?

Jelenleg minden erőmmel azon vagyok, hogy a környezetem NE tudja, hogy blogolok, szóval a válasz az, hogy nem tudom. Néhány közelebbi barátom tudja a blogom linkjét és szívesen olvassa a kiakadásaimat, de nem tudom, a hozzáállásuk alapvetően milyen ehhez az egészhez. A fentebb már említett, és a 12. kérdésnél részletezett incidens miatt fontos számomra, hogy ne legyek felismerhető, ezért fényképet sem osztok meg soha magamról itt.

10. Szerinted miben fejlődtél leginkább a blogolás tekintetében?

Ha szabad ezt mondanom, akkor talán szókincsben, fogalmazásmódban és központozásban. (De ez lehet, hogy csak azért van, mert a munkámból kifolyólag sokat dolgozom szövegekkel, igényes fogalmazási módok megtalálásával és szövegek írásával.)

11. Akadt-e az életedben olyan lehetőség, amihez azért jutottál hozzá, mert blogolsz?

Szerintem ide sorolnám ismét a munkámat. Az egyetemen sok felesleges kört megspóroltam, mivel volt tapasztalatom hosszabb lélegzetvételű szövegek megfogalmazásában.

12. Van olyan téma, amiről megbántad, hogy írtál?

Na, akkor térjünk rá röviden erre az incidensre. Az előző személyes blogomon is volt egy bejegyzésem a kempinges sztorijaimról, és abban megemlítettem valakit, aki ott diákmunkás kollégám volt. Nem írtam róla trágár dolgot, de kedvesnek sem mondható az, amit írtam róla. Kicsit eltúlozva írtam le róla a nem éppen jó véleményemet, ezt pedig megtalálta a barátnője, aki olvasóm volt, és egyébként régebben jó barátnőm is. Hát, ez nem volt túl okos dolog. Hamar híre ment a suliban a blogbejegyzésnek, én pedig annyira megijedtem, hogy amikor visszajutott hozzám a hír, hogy a srác és a "barátnőm" osztálya a bejegyzéseimen röhög, azonnal letöröltem az összes blogomat, hogy eltűnjek a Bloggerről. 

A kérdésre válaszolva viszont, nem azt bántam meg, amit írtam, hanem azt, ahogyan.

13. Mi az, amit ma már másképp csinálnál a blogodon/blogoddal, mint régen?

Kevesebb ismerőssel megosztani a blog linkjét, hogy a fenti eseteket elkerüljük. Manapság már nagyobb figyelmet fordítok arra, hogy ha a valódi életemről osztok meg történeteket.

Sokszor elgondolkodtam azon is, hogy mit kellett volna máshogy csinálnom: vajon tényleg le kellett-e volna törölni minden blogomat, vagy elég lett csak volna a bejegyzést? Sajnálom, hogy annak a szövege már nincsen meg, mivel a régi gépemen adatvesztés történt. Szívesen kiraknám újra, kicsit kozmetikázva, immár álnéven.

14. Melyik a valaha megírt kedvenc blogbejegyzésed?

Masniországból talán a Számolj a demokráciáért, vagy a Védetlenségi igazolványom. A Tükröm, tükröm esetében pedig még kicsit sokat kell várni ahhoz, hogy a kedvenc részem kikerüljön a blogra, de azt annyira szeretem, hogy már megírtam előre Wordben.

15. Kaptál valaha olyan kritikát, ami miatt lényegesen megváltoztattál valamit a blogoddal kapcsolatban?

Amikor a Best of Wattpad HUN 2021. januári-februári fordulóján Fanfiction kategóriában 3. helyezést értem el a Tükröm, tükrömmel, kaptam egy nagyon részletes és informatív kritikát, amit néha azóta is átolvasok, mielőtt kitennék egy-egy részt.

16. Szerinted mennyi ideig fogsz még blogolni?

Ez egy olyan jó kérdés, hogy még magam sem tudom rá a választ. Szeretném Nina életének azt a szakaszát, amit elkezdtem kibontani, tisztességgel lezárni itt, de kiderül majd, ebből mi valósul majd meg. Valószínűleg addig fogok blogolni, amíg kedvem és elegendő időm is van hozzá. Tudom, mindenkinek arra van ideje, amire akar szakítani, bla bla bla...

17. Mit gondolsz, mennyire sikerült az évek alatt a blogodon közvetíteni önmagadat, a személyiségedet?

Ez a másik nagyon jó kérdés, amit nem tudok megválaszolni értelmesen. Szerintem ezt talán azok tudják objektívebben megítélni, akik ismernek a való életben is. A személyes blogjaimon azonban egész jól sikerült önmagamat adnom, megítélésem szerint.

18. Fogalmazd meg, mit jelent számodra a blogolás és a saját blogod!

Számomra az írás mindig az önkifejezés egy módja. Hol azt fejezem ki vele, hogy némi távolságból milyen érzések kavarognak bennem, hol azt, hogy titokban milyen életről álmodnék. A blog egy olyan hely, ahol egyszerre bújhatok el a világ elől és mutathatom meg magamat.

19. Írj egy dolgot, ami szerinted igazán egyedi a blogodban, és kiemeli azt a tömegből!

Ha a Tükröm, tükrömet vesszük, szerintem nem sok olyan magyar nyelvű blog van, amely ennyire skandináv orientáltságú, mind a történések, mind a szereplők élete terén. Masniországban pedig igyekszem azt a szarkasztikus Stinét hozni, aki a mindennapokban nem mindig mondhatja ki azokat a zárójeles, áthúzott megjegyzéseket hangosan.

Remélem, nem volt számotokra unalmas ez a pár válasz, és új információkhoz juthattatok Stine sötét múltjáról. Ha van kedvetek, Ti is töltsétek ki a kérdőívet!

Stine Larsen
Write Tag #1 #2
Sziasztok!

Leah még májusban hívott ki erre a két, tematikájában kapcsolódó kihívásra, és mivel májusban nem volt lehetőségem a blogolás relaxáló tevékenységének művelésére, ezért most, július elején pótolom a hiányosságaimat. Remélem, hogy a szuper kérdésekre sikerül minimális érdeklődést kiváltó válaszokat adnom.

Az eredeti kérdéssorok a Tintaszerkezetek oldalról érhetők el: első; második.

Szabályok:
  1. Másold be a szabályokat és a kérdéseket a bejegyzésed elejére!
  2. (Ha másolásvédelem van az oldaladon, jelöltjeidet irányítsd a Tintaszerkezetek oldalra, innen el tudják vinni őket.)
  3. Linkeld annak a nevét, aki jelölt téged!
  4. Válaszolj a kérdésekre!
  5. Ha van ötleted, használd ki a +1 lehetőséget!
  6. Jelölj te is bloggereket a játékra és linkeld az oldalukat!
  7. Értesítsd őket a jelölésről!

Alternatív érettségi kihívás
Hei!

Egyik régi, jó blogos barátnőm, Leah hívott meg erre a „vizsgára”, ami valljuk be, jóval kellemesebb, mint azok, amiket az elmúlt négy évben kellett teljesítenem. Aki esetleg nem ismerné - Leah a blog megújult designja mögött álló superbrain, a html kódolás autodidakta koronázatlan királynője, akinek blogos színtéren (is) nagyon sok mindent köszönhetek, de erre egyébként a jobb oldali modulsávban is felhívom figyelmeteket.

Kép forrása: Felnőtt szemmel

Szóval, a vizsga menete a következő:

- Írj néhány kedves szót arról, akitől kaptad a kihívást. Ha nagyon szereted őt olvasni, belinkelheted a blogját is.

- Az én alternatív érettségimen három tárgy van: random tények, emlékek, és fantázia. Mindhárom tárgyból húsz-húsz „tétel” van. Ahhoz, hogy átmenj, legalább tízet meg kell válaszolnod tárgyanként, amiket te választhatsz ki.

- Nincs rossz válasz!

- A válaszaid után illeszd be az eredeti kérdéssornak, vagyis ennek a linkjét, hogy a kihívottaid is tudjanak válogatni a hatvan kérdés közül.

- Hívd ki azokat, akiknek szívesen feldobnád a napját, vagy azt, akit a vizsgák közben megjutalmaznál még egy vizsgával!

A „vizsgáztató” Ágoston, s akinek kedve van, az az eredeti posztot is megtekintheti.