Évértékelő 2022
Kedves Olvasóim!

Mivel a tavalyi évben hol felbukkantam, hol eltűntem, úgy gondolom, az a tisztes, ha egy rövidke bejegyzésben áttekintést adok nektek arról, mikor épp milyen ürügy címén nem írtam a Tükröm, tükrömöt, mikor épp mi zajlott velem. Erre pedig a legkiválóbb alkalom egy évértékelő, összefoglaló blogposzt tőlem, Nektek.

2022 számomra életem egyik meghatározó éve volt. Számos rossz dolog történt velem, de rengeteg olyan dolog is, amiről már régóta álmodoztam. Illetve olyanok is, amikről még csak álmodni sem mertem. Szóval nekem 2022-ről elsőre biztosan az fog eszembe jutni, hogy ez az az év, amikor igazán felnőtté váltam, és amikor sok szempontból megtérült a befektetett munka.

Késő esti önreflektív kérdések
Hej allihopa,

avagy üdv mindeninek! Remélem, Nektek is legalább annyira tetszik a friss, Leah által alkotott design, mint nekem! Amíg továbbra is rendezem soraimat a Tükröm, tükrömet illetően, magamba szállok kicsit Luca-nap estéjén, amely az általam olyannyira kedvelt Svédországban fontos ünnep. Ők Szent Lúcia napján, azaz december 13-án a fény ünnepét tartják, amire nekik igencsak szükség van a zord, hosszú téli hónapokban. Többek közt olyan hagyományok kötődnek ehhez a naphoz, mint hogy a család legidősebb lánya hajnalban sáfrányos buktát süt, illetve friss kávét főz szüleinek. De jó, hogy nem ott nőttem fel, mert ez a feladat bizony rám esne. Manapság iskolákban tartanak Lúcia-napi felvonulást, ahol egy piros övvel átkötött fehér ruhás lány zöld levelekből és gyertyákkal kirakott koszorúval megy a sor elején, a többiek, szintén hasonlóan felöltözve követik a gyetryakoszorús lányt, ők azonban már csak egy darab gyertyát tarthatnak a kezükben. (Ha érdekel titeket ilyesmi, a bejegyzés végén találtok erről egy videót.)

Na, kultúrpercek letudva, jöjjön az a rész, amely szerintem Titeket jobban érdekel. Ha már Lúcia nem vagyok, hozok egy kis fényt az életetekbe. (A kérdéssort Leah blogján találtam.) Ha van kedvetek, töltsétek ki Ti is!

Milyen zenét hallgat Stine?
Sziasztok!

Mivel nem szeretem a karácsonyi zenéket (igen, tudom, ássam el magamat), ezzel a poszttal meghirdetem kulturális forradalmamat a karácsonyi zeneszámok áradata ellen.

Természetesen csak viccelek. Leah oldalán találtam rá erre a játékra, amelynek lényege, hogy válassz ki egy együttest, és csak az ő számaik címeivel válaszolj a kérdésekre. Én még pluszba hozzátettem a kedvenc előadómat is, hogy emeljem a tétet.

Mivel mindkét előadó angolul és anyanyelvén is szerez dalokat, az olasz és a svéd dalcímeket lefordítottam a könnyebb érthetőség kedvéért.

Választott banda: Måneskin


Mi a nemed: Supermodel
Ki vagy: L'altra dimensione (A másik dimenzió)
Hogy érzed magad: Fear for Nobody
Hová mennél, ha bárhová mehetnél: Sh*t Blvd
Kedvenc utazási mód: Torna a casa (Gyere haza)
A legjobb barátod: Coraline
A kedvenc napszakod: La paura del buio (Félelem a sötéttől)
Ha TV-műsor lenne az életed, mi lenne a címe: Are You Ready?
Mit jelent számodra az élet: Zitti e buoni (Fogd be a pofádat és viselkedj)
A (leendő) párkapcsolatod: For Your Love
A legnagyobb félelmed: The Loneliest


Választott előadó: Benjamin Ingrosso


Mi a nemed: Queens
Ki vagy: Heart of Glass
Hogy érzed magad: Tror du att han bryr sig? (Azt hiszed, érdekled őt?)
Hová mennél, ha bárhová mehetnél: Stockholm / Costa Rica
Kedvenc utazási mód: Home for Christmas
A legjobb barátod: Judy min vän (Barátom, Judy)
A kedvenc napszakod: All Night Long
Ha TV-műsor lenne az életed, mi lenne a címe: Tänd alla ljus (Kapcsold fel a fényeket)
Mit jelent számodra az élet: Rewind it
A (leendő) párkapcsolatod: So Good So Fine When You're Messing With My Mind
A legnagyobb félelmed: Bullet


Remélem, megtetszett Nektek néhány dalcím, és belehallgattok az előadók dalaiba. És, ha van kedvetek, szálljatok be a játékba Ti is!

Szép adventi készülődést mindenkinek!

Stine Larsen
Erős lélek - az idegenforgalomról dióhéjban II.

 Hei-hei!

Most, hogy a bejegyzéssorozat első részének közzététele óta eltelt egy év, és vége életem, hosszú évek óta első idegenforgalommentes nyarának, legfőbb ideje, hogy befejezzem ezt a bejegyzést; tekintve, hogy ezzel úgy tűnik, végérvényesen befejeződött az idegenforgalmi pályafutásom.

Ahogy azt már tudjátok, évekig nyári munkaként, néha tanév közben is számos órát töltöttem el recepciós pultok mögött nejlonharisnyában és fekete szoknyákban. Ebből, és az ott szerzett élményeimről szeretnék írni nektek most, ahogyan azt már egy éve megígértem.

Előre szeretném bocsátani, hogy az itt leírt történetek kizárólag a blog olvasóinak szórakoztatására szerepelnek, azzal a szálloda hírnevét véletlenül sem áll szándékomban csorbítani. Feltéve, ha valaki egyáltalán felismeri a hotelt, amelyet direkt nem nevezek nevén. Ismertetőnek legyen elég róla annyi, hogy egy vidéki, prémiumkategóriás szálloda.

A hotelnek a városban megépítése óta kultusza van. Aki ott dolgozik, az az általános közvélemény szerint minden bizonnyal felért az idegenforgalmi és vendéglátósi szakmai csúcsra. Egy elit helyen, amiről nem lehet panaszkodni. (Nekem sem ez a célom alapvetően ezzel a bejegyzéssel, de ismeritek az irományaimat már annyira, hogy nem azért születnek, hogy szobrot állítsanak valakinek vagy valaminek.)

(Mint ahogyan az előzőkben is, ezúttal sem valódi neveiken szerepelnek a történetemben a bejegyzés főhősei, azaz a szálloda volt és jelenlegi munkatársai.)