Hei-hei!
Most, hogy a bejegyzéssorozat első részének közzététele óta eltelt egy év, és vége életem, hosszú évek óta első idegenforgalommentes nyarának, legfőbb ideje, hogy befejezzem ezt a bejegyzést; tekintve, hogy ezzel úgy tűnik, végérvényesen befejeződött az idegenforgalmi pályafutásom.
Ahogy azt már tudjátok, évekig nyári munkaként, néha tanév közben is számos órát töltöttem el recepciós pultok mögött nejlonharisnyában és fekete szoknyákban. Ebből, és az ott szerzett élményeimről szeretnék írni nektek most, ahogyan azt már egy éve megígértem.
Előre szeretném bocsátani, hogy az itt leírt történetek kizárólag a blog olvasóinak szórakoztatására szerepelnek, azzal a szálloda hírnevét véletlenül sem áll szándékomban csorbítani. Feltéve, ha valaki egyáltalán felismeri a hotelt, amelyet direkt nem nevezek nevén. Ismertetőnek legyen elég róla annyi, hogy egy vidéki, prémiumkategóriás szálloda.
A hotelnek a városban megépítése óta kultusza van. Aki ott dolgozik, az az általános közvélemény szerint minden bizonnyal felért az idegenforgalmi és vendéglátósi szakmai csúcsra. Egy elit helyen, amiről nem lehet panaszkodni. (Nekem sem ez a célom alapvetően ezzel a bejegyzéssel, de ismeritek az irományaimat már annyira, hogy nem azért születnek, hogy szobrot állítsanak valakinek vagy valaminek.)
(Mint ahogyan az előzőkben is, ezúttal sem valódi neveiken szerepelnek a történetemben a bejegyzés főhősei, azaz a szálloda volt és jelenlegi munkatársai.)
Hei!
Ismét arra készül a világ jelentős része, hogy megünnepelje a tényt, hogy a Föld tett egy kört a Nap körül. Sőt, vannak, akik már most, a mi helyi időnk szerint 15:30-kor is tudnak nyilatkozni arról, 2022 is ugyanolyan rossz év-e, mint amilyen 2021 volt általánosságban.
Én azonban most nem erről szeretnék írni; szóval, aki esetleg azért kattintott a linkre, mert valamiféle évértékelőt szeretett volna olvasni tőlem, annak rossz hírem van. Olyan sok minden történt velem 2021-ben, hogy nehéz lenne érdemben, egy összeszedett bejegyzésben írnom erről. Így hát továbbra is türelmeteket kérem, míg rendezem a soraimat, és igyekszem majd tematikus módon feldolgozni a történteket. (Az idegenforgalmas bejegyzés második részéről nem feledkeztem el, de még szerkesztés alatt áll. Nem szeretnék kihagyni semmi fontosat, de időbe telik felidézni és logikus módon összeszerkeszteni több nyár vendéges sztorijait.)
Nos, most, hogy egy bekezdést elpazaroltam arra, miről nem fogok írni, ideje lenne rátérnem a tárgyra. Vagyis a szilveszterre.
Hei!
Olyan régen hoztam igazi, tartalommal teli bejegyzést, hogy már el is felejtettem, norvégul szoktam beköszönni egy-egy ilyen szösszenet elején. Unnskyld meg.
Aki ismer, tudja, hogy nyári munkaként gyakran orientálódom az idegenforgalom felé. Voltam már gyógyfürdőben pénztáros, kempingben recepciós, mielőtt bekerültem volna a legutóbbi, ill. jelenlegi nyári munkahelyemre. Összesen öt nyarat dolgoztam végig idegenforgalomban 2014 és 2020 között; egy évet családi okok miatt hagytam ki, a tavalyit pedig nem számolom bele, mert ott csak egy hónapot töltöttem a szállodában. Éppen ebben a hónapban zárom le a hatodik nyarat, így ennyi év alatt a különböző tapasztalatok mellett azért összegyűlt néhány sztori is, melyek közül néhányat el is mesélnék ebben a terápia-jellegű bejegyzésben. Úgyhogy készüljetek, dőljetek hátra, készítsétek be a popcornt, mert ez hosszú lesz.