Évértékelő 2022

Kedves Olvasóim!

Mivel a tavalyi évben hol felbukkantam, hol eltűntem, úgy gondolom, az a tisztes, ha egy rövidke bejegyzésben áttekintést adok nektek arról, mikor épp milyen ürügy címén nem írtam a Tükröm, tükrömöt, mikor épp mi zajlott velem. Erre pedig a legkiválóbb alkalom egy évértékelő, összefoglaló blogposzt tőlem, Nektek.

2022 számomra életem egyik meghatározó éve volt. Számos rossz dolog történt velem, de rengeteg olyan dolog is, amiről már régóta álmodoztam. Illetve olyanok is, amikről még csak álmodni sem mertem. Szóval nekem 2022-ről elsőre biztosan az fog eszembe jutni, hogy ez az az év, amikor igazán felnőtté váltam, és amikor sok szempontból megtérült a befektetett munka.

* * *

Január

Mint minden egyetemistának, a január nekem is a vizsgaidőszakot jelentette. Ez a doktori képzésen sem volt másképp. (A doktoris kalandjaimról is tervezek majd hosszabban mesélni nyáron, ha túl vagyok a komplex vizsgán.) Igaz, itt a korábbiakhoz képest nem három-négy vizsga volt, hanem három-négy alapszakos vizsga anyaga egyszerre számonkérve. Mondjuk, ha tudom, hogy a doktori program vezetője ezt a vizsgaalkalmat inkább egyfajta félév végi osztályfőnöki konzultációnak szánja, biztos nem tépelődtem volna ezen ennyit. Mint minden nagyobb influenzaszezoni megmérettetés után, természetesen most is lebetegedtem. Szerencsére a hónap végi születésnapom ismét egy kis színt vitt ebbe az egyébként rendkívül sivár és sötét hónapba, bár csak szűk családi körben ünnepeltem. Ezen kívül még 2021 decemberében elkezdtem mellékállású szabadúszóként egyéni vállalkozói létemet, és februárra el is fogadtam pár apróbb megbízást.

Február

Bár már egy hónapja 2022-t írtunk, a koronavírus továbbra sem hagyta el köreimet: az egyetemem erre a hónapra online oktatást rendelt el a vírushelyzetre hivatkozva. Az online órákon való részvételnél szerintem már csak egy rosszabb dolog van: online tanítani. Doktoranduszként pedig ebből a tavaszi félévben jobban kijutott, mint az előzőben. Mivel akkor még kollégista voltam, ahol hárman laktunk egy szobában, ezért ideiglenesen hazaköltöztem, hogy a saját gyerekszobámból tartsam az óráimat (illetve vegyek részt rajtuk). Szenvedéseimet azonban kompenzálta a Sors/Jóisten/ki, miben hisz: apukám egy hetet külföldön töltött, én pedig ezt az idősávot kihasználva szinte minden este áthívtam magamhoz gimis barátaimat, hogy egyet beszélgessünk/bulizzunk. (Azt hiszem, valahol ezen a ponton jött meg a kedvem az egyedül éléshez.)

Március

Mivel szerencsére nem sokáig tartott ez az online időszak, március elején vissza is térhettünk a kampuszra. Mindig szeretem az új félév első két hetét, amikor még nem árasztanak el a feladatok és kezd kialakulni az új szemeszter ritmusa. A nemzeti ünnep körüli hosszú hétvégén hazalátogattam szülővárosomba, ahol az fogadott, hogy apukám koronavírus-pozitív lett, így én azzal a lendülettel át is költöztem nagymamám házába. Így utólag még hálásabb vagyok, hogy kettesben eltölthettük ezt a napsütéses hétvégét.

Mivel nálam a Melodifestivalen, azaz a svéd eurovíziós előválogató kiemelt jelentőséggel bír, személyes sikernek könyveltem el, hogy kedvencem nyert, Queen Cornelia Jakobs.

Ezt mindenkinek kötelező megnézni, addig nem lehet továbbolvasni a bejegyzést.

Április

A hónap erős kezdéssel indult: ahogy arról olvashattatok, szavazatszámlálóként vettem részt az idei országgyűlési választásokon. Alig pár nap különbséggel pedig a tanszékünk által szervezett konferencián vettem részt. Ez volt az első alkalom, hogy egy ehhez hasonló nagyszabású rendezvényen adhattam elő, ennélfogva a parafaktorom is valahol az egekben volt. (Barátaimnak ezúton is hatalmas köszönet és hála, hogy elviseltek a konferencia véghajrájának idegtépő pillanataiban.) A hónap második felében belekóstoltam az online párkeresés világába, de mivel nem voltam hajlandó belefektetni a szükséges energiát és egyébként sem annyira passzoltunk össze a sráccal, akivel kétszer is randiztam, nem lett belőle semmi komoly. Na, meg fejben egyébként is már egy másik országban jártam április végén.

Május

Szerintem nem újdonság számotokra, hogy az Eurovíziós Dalfesztivál fontos részét képezi az életemnek. Általa online és offline térben is sikerült barátokat szereznem, és felejthetetlen élményekhez jutottam, akárcsak 2022 májusában. Azt már valószínűleg kevesebben tudjátok, hogy egy angol nyelvű eurovíziós hírportál önkéntes cikkírója vagyok, és az idei dalfesztivált sajtós munkatársként követhettem végig. Ezzel egy gyermekkori álmom vált valóra, amelyről jelen bejegyzésben nincs kapacitásom  méltó módon megemlékezni, így az igazi élménybeszámolóra májusig, az eurovíziós szezon kezdetéig várnotok kell.

Június

Júniusban viszont vissza kellett térnem a való életbe, ennek ellenére mégis kellemes élményként maradt meg ez az őrülten tartalmas időszak. (Nem véletlen, hogy a június a kedvenc hónapom mind közül.) Elsőként a szakkollégiumom konferenciáján adtam elő kis módosításokkal ugyanazt, amit áprilisban is, csak ezúttal idegen nyelven, de ez most mindegy. Részemről ez egyfajta hattyúdalnak is számított, hiszen fizikailag öt, gyakorlatilag hat év szakkollégiumi lét után nyáron kiköltöztem az épületből. Június első felében voltam albérletnézőben, abban az albérletben, ahonnét most ezt a bejegyzést is írom nektek. Bár nem hiszek ebben, de szerelem első látásra volt maga a lakás, az elhelyezkedése és elrendezése. Vízöntős pókerarccal természetesen azt mondtam a helyszínen főbérlőnek, hogy "másnap visszajelzek", de aznap este már otthon és a közeli barátaimnak is úgy adtam elő a dolgot, hogy én ide költözöm. A családom először azt hitte, lustaságból bólintok rá az első albérletre, amit még csak keresnem sem nagyon kellett, mivel ismerős ismerőséé a lakás, de aztán mikor személyesen is megnézték a most már LarsenLakként is emlegetett lakást, rájöttek, hogy tényleg szuper hely.

A hónap második fele államvizsgás bizottságok létszámainak növeléséről és felvételiztetésről szólt. Ez utóbbit hihetetlenül élveztem (a vizsgázók már valószínűleg kevésbé). Szintén ezen a héten kaptam meg jelenlegi álomállásomat: szeptembertől ugyanis nemcsak kreditért tanító, kizsákmányolható doktoranduszként segítem a tanszék munkáját, hanem állományban lévő felsőoktatási dolgozóként. A hét és a tanév lezárásaként pedig Leah barátnőmnél tartottunk egy fergeteges nyárindító partit. Ezt követően én persze rájöttem, hogy a doktorin nem igazán van olyan, hogy nyári szünet, mert ha nem tanítunk, akkor bepótoljuk azt, amire a tanítás címszó alatt addig nem volt időnk. Úgyhogy június-július fordulóján várt még rám egy szenvedős beadandó és némi kemény munka kutatócsoportunk közös projektjén. Illetve a fentieken kívül egy hétvégét töltöttem a családommal a Balatonnál.

Július

A hónap első felében egyik legpozitívabb élményként megélt szabadúszói megbízásomon dolgoztam, ami mentálisan igencsak lemerített, mégis rengeteget tanultam belőle. Bízom benne, hogy lesz még lehetőségem 2023-ban is ezzel a csapattal együtt dolgozni. Fizikailag júliusban költöztem ki a kollégiumból az albérletbe, és ez sokkal kevésbé viselt meg, mint azt gondoltam volna. Korábban valahogy úgy képzeltem el ezt a pillanatot, mint egy fájdalmas, könnyes búcsú, de egyáltalán nem így történt. (Ehhez mondjuk hozzájárult, hogy a kiköltözésem előtti hetekben szinte alig volt működő internet, mert a rendszergazdák valamit elállítottak.) Jó volt, szép volt a kollégista élet, de így a húszas éveim közepére elég is volt, úgyhogy izgatottan vettem birtokba az albérletemet.

Július végén voltam egyik gimis volt padtársam, jó barátnőm esküvőjén. Rendkívül megható és egyben kissé felfoghatatlan, hogy férjhez ment ahhoz a fiúhoz, akinek Messenger-üzeneteit anno a pad alatt órán próbáltuk meg dekódolni, valamint kitalálni, mit is írjunk velük. Hálás vagyok, hogy velük ünnepelhettem ezt a szuperül sikerült, emlékezetes napot!

Augusztus

Ebben a hónapban Leah-val megünnepeltük Nina Rybak születésnapját, amelynek keretein belül vállalhatatlan videófelvételeket készítve zenés-táncos alkoholos produkcióinkról őrjöngtünk az új albérletben, valamint megmásztam a Szabadság hidat. A hónap utolsó hete ismét igen eseménydús volt. Kezdődött minden azzal, hogy augusztus 19-én a vihar miatt én is a MÁV azon áldozatai közé tartoztam, akik nem jutottak haza a Dunántúlra, így visszamentem még a vihar estéjén Budapestre. Segítettem még utoljára a szakkollégiumi felvételink lebonyolításában, átjelentkeztem budai kerületemből Pestre, valamint aláírtam a munkaszerződésemet a tanszékkel. Azt hiszem, azon a héten éreztem elsőként azt, hogy otthon vagyok az új albérletben, és ez nem csak egy hely, ahol alszom. A hét végén egy spontán elmebajtól vezérelve elmentem egy találkozóra/randira (??) az exemmel, aki technikailag nem az exem, bár amennyit kavartunk, betudható egy exnek is. Ennek az lett a vége, hogy… Öleléssel és szájrapuszival köszöntünk el? Nem beszéltünk utána nagyon? Nem lett értelmesen vége? (Na, erről szintén egy külön bejegyzésben, máskor.) Mindenesetre jó volt beszélgetni vele akkor, hiszen akkor azt éreztem, mindketten változtunk valamennyit korábbi hülyeségeinkhez képest. Mindegy. Témaváltás. Munkám révén jártam ismét egy vidéki esküvőn, ami szintén fantasztikus élmény volt. Azóta már az esküvők önjelölt szakértője lettem, és pontosan tudom, mi mindent fogok majd máshogy csinálni a sajátomon. (Már, ha lesz sajátom, aminek az esete optimista számítások szerint is a 0%-hoz van közelebb, mint az 1%-hoz.) Az esküvői nap lezárásaként Leah-t berángattam a városba, hogy megnézzük az egy héttel eltolt augusztus 20-i tűzijátékot.

Szeptember

Új félév, új én… Jó, hagyjuk is ezt, mert én magam sem hiszem el. Márpedig ebben a szemeszterben az új munkakörből kifolyólag sok újdonsággal kellett szembenéznem. Hihetetlenül felnőttnek éreztem magamat, ahogy a saját lakásomból indulok a félév eleji tanszéki értekezlete. Mint úgy általában mindentől, ezektől is teljesen rosszul voltam az idegesség, mivel volt tanáraim hirtelen kollégáim lettek. Az új munkakörrel új tantárgyak oktatása jött, így számos új hallgatót ismertem meg. A hónap végén a Kutatók éjszakáján doktoris témevezetőmmel közösen tartottunk előadást, ami szuperül sikerült. Alig tudtunk összeszedni annyi széket, hogy minden érdeklődőnek jusson hely.

Október

Ha rangsorolni kellene az elmúlt év hónapjait, gondolkodás nélkül októbert mondanám. Több okból is. Egyrészt ebben a hónapban éreztem életemben először azt, hogy mentálisan és fizikailag is elértem teljesítőképességem határát. Erről olvashattatok a Tükröm, tükröm ideiglenes szünetelését bejelentő posztomban. Nem részleteztem, de a dolog hátterében az állt, hogy az egyetemi munkám és a tanulmányaim mellé bevállaltam egy nagyobb lélegzetvételű szabadúszó projektet, ami sokkal több energiámat emésztette fel, mint előzetesen terveztem. Emellett a teljes igazsághoz az is hozzátartozik, hogy hihetetlenül rosszul osztottam be az időmet, de úgy érzem, sikerült azóta a megfelelő tanulságokat levonni az esetből.

Ami még ennél is jobban megviselt, az a hónap végén nagymamám halála volt (igencsak ijesztő, hogy szinte egy héttel azután, hogy kiírtam a szünetelős posztot). Sajnos én voltam az, aki megtalálta őt, és túlzás nélkül állíthatom, hogy ez életem legsokkolóbb élménye volt. A fenti megbízás leadási határidejéig pedig volt hátra egy hetem, így valami pszichózishoz közeli állapotban, a leadási határidő napján hajnali 2-ig dolgozva fejeztem be a projektet.

November

November elején, nagymamám temetését követően a feladat tehát adott volt: össze kellett szednem magamat, fel kellett támadnom hamvaimból. Rise Like A Phoenix, ahogy eurovíziós berkekben mondanánk. Próbáltam kicsit fellélegezni az októberi nyomasztó történések után, így voltam egy buliban volt kolis ismerősökkel és többet találkoztam barátaimmal is.

A szomorú események azonban jót is hoztak magukkal: szorosabb kapcsolatot tudtam kialakítani másodnagynénimmel (= anyukám unokatestvérével, azaz elhunyt nagymamám unokahúgával, akivel nem volt mindig felhőtlen a viszonyunk. Igen, 5 másodperce gugliztam rá én is, hogy van-e erre megfelelő rokoni megnevezés, és lám, van.) Továbbá, apukámmal úgy döntöttünk, átköltözünk abba a házba, ahol néhai anyai nagyszüleim laktak. Már nagyon várom, hogy idéntől az általuk épített ház legyen az új otthonom. Igaz, addig még lesz pár felújítási munkálat, amelyeknek elvégeztéig kívánjatok nekem erős, kötélvastagságú idegeket az új évre.

December

Novemberi romok feltakarítására és a szemeszter lezárására szükségem volt még a decemberi hónapra is, úgyhogy jól jött, hogy az őszi szünet októberi eltörlésével lett decemberben egy őszi szünetem, amit produktívan ki tudtam használni. Még egy szabadúszós megbízás is belefért, amit nagyon élveztem, hiszen többen dolgoztunk a projekten és mindannyian jó visszajelzéseket kaptunk rá.

Mint annak a rendje, minden teendő elvégezésével (lsd. január) borzasztóan beteg lettem, ágynak esve fújtam tele egy doboznyi zsebkendőt a karácsonyi készülés véghajrájában. Még jó, hogy nem hívtam el vendégségbe a komplett rokonságot, akikre aztán süthettem-főzhettem. Apukámmal kettesben töltöttük az ünnepeket Budapesten, ahol a jó időt kihasználva sokat barangoltunk. Az évet pedig Leah-val közösen zártuk, a tőlünk megszokott zenei repertoárral, ahol volt helye a kétes megítélésű zenéknek és eurovíziós daloknak is. Ezúton is elnézést kérek Leah valamennyi szomszédjától, hogy végig kellett hallgatniuk, amint hajnali fél háromkor a 2017-es azeri dal magas hangjait próbáltam kiénekelni. (Állítólag sikerült, de ezt a dicséretet az elfogyasztott alkoholmennyiséget figyelembe véve inkább fenntartásokkal kezelem.)

Remélem, élveztétek ezt a kis összefoglalót és nem azzal zaklatjátok a szomszédaitokat/családotokat, hogy a Skeletonsszal skáláztok épp otthon. Puss och kram!

Stine Larsen